2023. A Mars éve
Mit hoz a Mars éve?

A naptári év születésnapja 2023.01.01. 00:00, hiszen innen kezdődik az újév számítása. A természeti évkörhöz ez a nap nem kapcsolódik, így nem annyira lényeges asztrológiai szempontból, mintha inkább új adóévként tekintenénk rá. Az asztrológiai év számítása minden év a Kos 0 fokától a következő év Kos 0 fokáig érvényes, ami körülbelül minden év március 21-től számított egy év. A január 1-i nap, a természeti év utolsó negyedévében van, azaz jól látható, hogy itt semmi nem záródik le és nem kezdődik el abban az értelemben, mint amire hétköznapi szinteken gondolunk.
Mivel az emberi természet alapvetően kíváncsi, így természetes igényünk, hogy a jövőt fürkésszük és szeretnénk belelátni az eljövendő napokba, hetekbe, hónapokba. Az asztrológia nem jóslás, ám jól felhasználható előrejelzésekre A bolygók nem irányítanak, csak csupán lehetőséget teremtenek mozgásaikon keresztül arra, hogy felhasználjuk erőiket. Az asztrológiai prognózis a természethez történő vissza találást hivatott segíteni. Használja mindenki kedve szerint
A legfontosabb változások a 2023-as évre, a Mars évére
2022 a Jupiter éve volt. Sokan, tévesen kizárólag a Jupiter egyik alapvetőségét hangsúlyozták, miszerint a Jupiter a nagy-szerencse bolygó. Igen, ő valóban az. Is. Ám, ne feledjük a környezetet. Egy fecske nem csinál nyarat, vagyis, csak azért mert a Jupiter éve volt, nem jelenti, hogy aranyeső és Kánaán vár ránk. Nem is várt. Emlékszünk az előző két évre. Erre érkezett a Jupiter, aki bár szeret segíteni, hajlamos túlozni. Voltak sokan, akik megkapták tőle a szerencse lehetőségét, és voltak, akiknek az adott állapotukat hangsúlyozta túl.
Idén a Mars évében is így lesz. Segít és rombol. De nem a Mars a felelős ezért, mint ahogy nem a Jupiter volt eddig sem. A nyertesek azok lesznek, akik eddig sem magukon kívül, pl. egy bolygótól várták a megváltást. Most sem a Mars lesz az egyedüli kikiáltott rossz fiú azért, ha feltörnek majd a konfliktusok, csatározások. Ahol már most is van, ott sajnos valóban felerősíti. Ahol eddig sem volt, ott nem fogja. Aki eddig is termelt, alkotott, tervezett, azaz használta az aktív erejét, a Mars még tovább erősíti és lehetőséget kínál arra, hogy akár gyorsan is eredményeket érjen el. Aki alantasan használta erejét eddig, természetesen a Mars segítségével még károsabb lehet magára és környezetére egyaránt. A lényeg, hogy mi döntjük el, mibe állunk bele… az alkotásba, vagy a rombolásba, mert senki nem tart a fejünkhöz fegyvert A Marshoz rendeljük az asszertivitást is. Idén az önérdek-érvényesítés fontos tananyag lesz. Sosem késő tanulni. (Mars Retrográd az Ikrekben)
A jelenleg Ikrekben hátráló Mars, beér majd a Rák jegybe. A Rák az otthon, család, anyaság, meghittség, érzelem, védelem területe. A mundán asztrológiában pedig a Rák ura a Hold, amit a nép, tömegek, nők, valamint a vizek jelentésével szokás azonosítani. Erőteljes változásokat élhetünk meg család, otthon témáiban és magában hordozza a felnövés, felnövekvés kérdését is, ezért az öngondoskodás témáit is. Nem jósolok, de nagyon esélyes, hogy a hatalom, nép, konfliktus, harc kérdései felturbózódnak március végétől, amikor a Mars belép az Ikrekből a Rákba.
A Szaturnusz a Vízöntőben otthon van, hiszen második ura a jegynek. Alapvetően jól érzi itt magát, a bibi csak az, hogy nincs fényszögkapcsolata, így kiszámíthatatlanná válik. A Szaturnusz szűkít, fagyaszt, elvon, és sorsszerűen beteljesít. Esetleg kicsit meghalaszt, vagy az uralma alá hajt. Jó értelemben pedig a rend őrzője. A Vízöntő a szabadság jegye, és az orosz-ukrán térség jegye is. Már írtam korábban a korszakváltás témáról, ezt most is meg kell említeni. A Halak korszak lezárul és pár tíz éves az átmeneti időszak. 2000 óta jól nyomon követhető a váltás, és a Plútó közelgő, Vízöntőbe történő első belépése ízelítőt ad majd erről. Mellesleg az Ikrek az USA jegye.
A jegyváltások mindig fontosak kiváltképp a lassú bolygók esetében. Bármikor fontos események történhetnek ilyenkor, egyfolytában, akár villámgyorsan. 2008-ban lépett a Plútó a Bakba. Emlékszünk a 2008-as eseményekre. Most a Vízöntőbe lép. Kizárt, hogy ne legyen ennek hatalmas és mindenkit érintő hatása. Március közepén a mostani nyugodtabb környezet teljesen felforr. Február végétől kezdve a Mars kvadrátok hatására komoly konfliktusok alakulhatnak ki szerte a világban. A Neptunusz a káoszt és a zavaros gondolatokat erősíti majd, aminek valószínűleg egyes hatalmak áldozatul esnek majd. Az Uránusz-Mars kvadrátja nyáron megint erőteljes hatalmi harcokat hoz, váratlan vagy meglepő események kiváltásával. Sajnos erősen harcias jellegű, amiben a technikának, stratégiának, lázadásoknak komoly szerepe lesz.
A retrográd Merkúr és a Plútó együttállása az év születésnapján felhívja a figyelmet a média, kommunikáció, utazás, információ témákra. Nem biztos, hogy mindig jól értelmezzük majd ami a szemünk elé kerül. Ellentmondások, csalások sokasága okozhat számunkra kiábrándulást az egész év folyamán. A Bak és Plútó kapcsolata a hatalom, politika, gazdaság jelentését is magában hordozza. Ne higgyünk el semmit elsőre, ellenben figyeljük megérzéseinkre. Kerüljük a provokációt!
Januárban mindjárt lesz egy kis megindulás, amikor a Mars megindul előre 12-én, majd a Merkúr 18-án. 20-án a fővilágosító Nap átér a Vízöntőbe, jól megerősítve a 22-én szintén előre induló Uránuszt, hiszen ő a Vízöntő bolygója. Nem csak kedvünk lesz aktivizálni magunkat, hanem erőnk is. Szabad utat kapnak terveink és az ügyintézések, kommunikációs helyzetek könnyedebben haladnak. A világ nagyot fog változni, ezt már az Uránusz megindulása is sejteti velünk, de a Plútó márciusi Vízöntőbe lépése mindenképpen ízelítőt ad, hogyan is képzeli a világ rendjének átalakítását. A sorsbolygók lassúak, ezáltal ritkább, de hosszabb hatásúak. Egyéni életünkben is megélünk komoly átrendeződést hosszabb időszakonként, így van ez a világunkkal is. Viszont a transzcendens, más néven természetfeletti bolygók hatásait korszakváltások, történelmi események is követik.
Gondolkozzunk el azon, hogy miben vagyunk cselekvőképesek. Ne fecséreljük el erőnket olyanra, ami túlmutat képességeinken, és ne feledkezzünk meg a tervezésről. Kiváltképp támogatott, ha most a retrográd Mars és Merkúr idején leírjuk terveinket. Lehetőleg ne pakoljuk egy fiók mélyére, hanem legyen szem előtt és sűrűn tanulmányozzuk. Ezzel energiát adunk a terveknek, egyúttal pedig nem a külvilág eseményeivel foglalkozunk, ami nem a hatáskörünk.
A heti prognózisban nyomon követjük majd az év eseményeit.
Aki pedig szeretné megtudni, hogy számára mit tartogat a következő év, személyes elemzés során, választ tud kapni. Annyit elárulok, hogy a tűz jegyűek, a tűz aszcendensűek jobban bírják majd a strapát 2023-ban. Érdemes megnézni mi a Hold jegyünk, van-e esetleg más tűz jelleg a horoszkópunkban, de akár tűz elemmel analóg életházban is fellelhetünk izgalmas lehetőségeket, amit érdemes kiaknázni.
Mindenkinek Boldog, minimum 10-ig számolós Új Évet kívánok!