A Plútó és a transzformáció

A kedd óta fennálló Plútós fényszög, elég sok heves helyzetet eredményezett szerte a világban. Érintve van benne a kommunikáció, ügyintézés, rutin valamint a személyünk, azaz mi magunk. A Plútó, a maga kényszerítő átalakító erejével bizony komoly csetepatékra tud minket rávenni. Főleg, ha nem vesszük észre, hogy ennek az a célja, hogy a szükséges változásokat elfogadjuk. Nem szeretünk változni, ezért foggal-körömmel ragaszkodunk a bevált módszerekhez, függetlenül attól, hogy az optimális-e vagy magában rejti-e a fejlődés lehetőségét. Most sem fogok politikai és gazdasági témákat boncolgatni, és azt tudni érdemes, hogy az asztrológia, mint jelző rendszer, teljesen pártatlan. A középpontba való vissza találásunkat hivatott segíteni egyéni szinten, globális szinten pedig a nagy társadalmi változásokat is támogatja.
A szembenállás az asztrológiában mindig egy oldhatatlan feszültséget eredményez, pont, mint párbaj esetén. Az egyik fél valahogy kilép onnan, azaz meghátrál, vagy elbukik, de semmiképpen nem jön létre nyertes-nyertes helyzet. Tehát a mostani is ilyen. A Plútó a mundán (világ) asztrológiában a tömeg, katasztrófa, háború, terror, járvány, alvilágjelentéssel is bír. Így amikor negatív fényszög- kapcsolatba kerül egy másik égitesttel vagy ponttal, bizony a rosszindulatú megnyilvánulások előtérbe kerülnek. Változtat és átalakít. A szabályokat megváltoztatja, mert divatja múlt, vagy fejlesztésre szorul. Ilyenkor, akik nem azon aggodalmaskodnak, hogy miért változnak meg pl. az adózási és könyvelési szabályok, talpon maradnak. Akik ezeket a beérkező változásokat elfogadják, és azonnal keresik az alternatív lehetőségeket, mind túlélnek. Megújulást vár tőlünk. Kicsiben és nagyban. Újuljunk meg egyéni szinteken és természetesen kollektíven is ez a feladat. VáltsunkKeressünk más megélhetési forrást, képezzük magunkat, tanuljunk, nyissuk ki a tudatunkat és akarjunk változni. Az elkövetkező másfél-két évben, még sok mély és nehéz helyzetet kell átélnünk. Készüljünk fel a korszakváltás utolsó nehéz időszakára azzal, hogy meg tanulunk reagálni a helyzetekre gyorsan és rugalmasan. Minden szinten képezzük magunkat, mert minden területen változás lesz. Az is elképzelhető, hogy ezek a változások gyorsan változóak lesznek, és akár 1-2 havonként is új szabályokhoz kell alkalmazkodnunk, ahogy új körülményeket vonzunk magunkhoz. Tartsuk a lépést Ha ellenállunk, nehezebb lesz. Ha "miértezünk" nem oldjuk meg a problémát. Keressük az alternatívát mindenben, és ne felejtsünk el hálát érezni, azért ami már most is van. Rengetegszer fordul elő velünk, hogy miközben kényszerűen változunk, változtatunk, kiderül, hogy az eredmény nem is olyan rossz. Ugye hány esetben mondjuk el olyankor, hogy végül jól jöttünk ki belőle? Akkor mire is várunk? Hogy más oldja meg helyettünk? Láthatjuk, hogy ha nem akarunk változni magunktól, akkor megteszi más helyettünk. Miért adjuk át a lehetőséget másnak, hogy helyettünk tegyen? De ez már a felelősség témája.
Erről szól a mostani időszak.