A Plútó újra elindul szerdán!
Habár ez egy lassú folyamat következő állomása, mégis igen jelentős hatásként kell értelmezni.

Az ide-oda minősített Plútó bolygó valójában óriási erőt képvisel az asztrológia szellemében, és ez az erő a dolgok átalakításában fog megmutatkozni. Egy korábbi bejegyzésben olvashatsz arról, hogy mit is várunk egy ilyen jellegű bolygótól, ezért a Plútóról itt olvashatsz bővebben.
Amikor belépett a Vízöntőbe tavasszal, a korszakváltás első, gyakorlati lépéseit tette. Az átalakulás nem egyik napról a másikra történik, de vannak azok az időszakok, amikor már közel a kibontakozás és ez látvánnyal és hanggal jár. Ahogy befejezte hátráló mozgását, azonnal nekilendült átrendezni, például a Közel-Keletet. Mivel a Vízöntő a hagyományok lebontását is képviseli, egyértelműen látszik, új idők jönnek. Ez az átmenet sokszor jár majd csatával, küzdelemmel. Hogy tudunk ebből jól kijönni? Csakis az egészséges hit, mindennapjainkba történő integrálásával.
Mi is az az egészséges hit?
Erre egy egyénileg adaptálható meghatározással válaszolok. Az egészséges hitrendszer alapja a természet elfogadása, ami magában hordozza az anyatermészetet, a környezetünket, élővilágunkat, biológiánkat és azt a tudatot, hogy az anyagon túl a szellemiség, mint kötőanyag segíti az embert a világmindenség hozzáillő részévé válni.
Hogyan érezzük a Plútót?
Kétség nem fér hozzá, akár hogyan mozog és akármivel kapcsolódik, mindig transzformál. Valamiből újat hoz létre úgy, hogy csak nyomokban tartalmazza az eredeti anyagot. Így nem kétség, hogy mozgásának hatására, mindennapi életünkben újrarendezést tapasztalunk. Gondoljunk csak arra, hogy 2019 óta gyökeres változásokat élünk meg, és ez tovább folytatódik. Nem baj ha tudjuk, hogy a Plútó kapcsolatban van a hatalom és a stratégiai harcok témáival is. A világ asztrológiában jelzi a katasztrófákat, vagy éppen a különböző háborús helyzeteket. A Plútó a karmával is összefüggésben van, így a megoldatlan ügyek, amiket a szőnyeg alá söpörtünk, vagy halogattunk újra előkerülnek. Most már nem választhatunk fegyvernemet, azaz így vagy úgy megoldásra kerülnek az elodázott feladatok. Jó hír, hogy aki már egy ideje rendezgeti a sorait, tevékenyen tesz a fejlődésért, áldozatot hoz azzal, hogy elébe megy a sürgető változásnak és lebontogatja hitrendszerének toldozott-foldozott régi falait, most az újra induláskor jobban jár.
Mit hoz az asztrológiai jegyeknek, azaz hogyan viszonyuljanak a Plútóhoz?
Nézzük ezt meg úgy, hogy az elemi egyezőséget vesszük alapul. A négy elem, a tűz, a föld, a levegő és a víz, mind máshogy reagálnak az őket érő hatásokra, így feladataik is különbözőek lesznek. A Plútó tehát a leckéket és az eredményeket aszerint hozza, hogy az adott jegy (elem) képviselői mennyire foglalkoznak erősségeik kihasználásával és mennyire gyengeségeikkel való energiapazarló próbálkozásaival.
Merthogy, mindenki azért születik egy képességgel, hogy azt felhasználva érje el célját, nem pedig a gyengeségek határtalanul felesleges feljavításával töltse értékes életét.
Miért is kellene másnak lennünk, mint amire születtünk?
A négy elem szülöttei más és más viszonyulással haladnak az úton, ami tökéletes rendszerben működik mindaddig, amíg valaki nem akar mássá válni, mint aminek született. Elárulom, hogy nem fog menni. Elakad. Újra és újra besülnek a próbálkozások, pont ahogy a Plútó megakasztja azokat a trendeket, amelyeket a természettel szembeni manipulatív próbálkozásaink fullasztanak be. (A négy elem aspektusait olvasd el, ha a Napod, Aszcendensed, nőként a Holdad, férfiként pedig a Marsod érintett)
Tehát a Tűz jegyűek (Kos, Oroszlán, Nyilas) alkossanak, hozzanak létre újat, ne álljanak meg, és igyekezzenek minél több újdonságot saját életükben megalkotni. Szükség van vezetőkre, és többségük nagyon is alkalmas erre. Álljon fel, tolja az erőt és töltse fel melegséggel a környezetét. Mit ne csináljon? Hát ne várjon türelemmel, ne hagyja, hogy sodródjon az életben, és lehetőleg le se üljön. Mert nem erre született.
A Föld jegyűek (Bika, Szűz, Bak) abban jók, hogy meg tudják tartani azt, ami már a kezükben van. Ehhez hozzá tudnak tenni, kitartó várakozási képességükkel. Nem annyira rugalmasak? Na és? Nem is ez a feladatuk. Hiszen pontosan azért kapták az állhatatosság képességét! Tehát mit ne csináljon egy Föld jegyű? Ne kapkodjon, mert nem erőssége a gyorsaság, ezért nem fog jól teljesíteni. Szedegesse ki a hasznosat mindenből, használja fel és vigyázzon rá, sőt építsen rá struktúrákat. Teljesen rendben van ez. Tegye azt amiben jó!
A Levegő jegyűek (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) esetében azt mondani, hogy ne mozogjanak, ne gondolkozzanak, ne változtassanak egyszerűen önsorsontás saját maguk részére! Mikor fog számukra kedvezőtlen helyzeteket hozni ez a Plútó? Akkor, ha megerőszakolják magukat és megpróbálnak egyetlen egy dologra figyelni és eljátszani, hogy mennyire megváltoztak, mintha a bennünk lévő kettősség és a magas fokú intelligencia valamilyen ördögtől való rossz dolog lenne. Teljesen felesleges szembe menni a haladással és más életét élni, ezért igenis gondolkozzanak, közvetítsenek, közlekedjenek! Pont azért születtek ebben a jegyben, hogy izgalmassá tegyék a világot.
A Víz jegyűek (Rák, Skorpió, Halak) miért ne éreznének olyan mélyen és szétáradóan? Nincs szükség romantikára és odaadásra? Mondd ezt egy érzékeny vízjegy szülöttnek! Van ezzel valamilyen gond? Muszáj mindig ridegen és visszafogottan eltakarni azt amivel születtek? Az érzelmek kifejezésének módja ugyan valóban tanulnivaló, de semmiképpen nem úgy, hogy eltemetjük. Ki lenne odaadó és gondoskodó, ha ők nem? Az anyagias világban csodálatos értéket képviselnek azzal, hogy az önfeladásuk nem egy érzéketlen világ érdekében, hanem a gyámoltalanokért történik.
Tehát aki az útján jár most sem fog kardjába dőlni, mert a Plútó direktbe vált, asztrológiai terminológiával kifejezve. A velünk született tehetséget nem letörni kell, hanem utat adni a tehetség kibontakozásának, és azon keresztül fejleszteni magunkat. Bónuszként pedig az újabb karma gyártás is visszafogható. Szerencsés, aki tudja mire született és követi a kijelölt utat, hogy sikereket érjen el azzal a biztos tudattal, hogy a sikert nem csak az anyagi világban kell keresni. Az anyag vagy hívhatjuk, fizikai megnyilvánulásnak is, csak egy alkotóeleme a teljességnek. Mit sem ér értelem, érzelem és szellem nélkül.
Mindenkinek izgalmas, saját utat megtaláló időket kívánok!